A természet és a művészetek csodálatos harmóniája

Molnár-Jancsik Beáta és dr. Molnár György fotóművész házaspárról régóta közismert, hogy a természet szerelmesei, akik a gyönyörű, az évszakok váltakozó színességével kitárulkozó táj szépségeit fényképezőgépük segítségével tárják a nagyközönség elé. A természet a mi szemünkkel című kiállításukat hétfő este Peti Sándor fotóművész nyitotta meg, amely egy csodálatos ének-zenei programmal vette kezdetét a dunakeszi Farkas Ferenc AMI nagytermében.

Bergl Noémi

Az országos hírű alapfokú művészeti iskola az ének, a zene, a képzőművészet nívós oktatása, a tehetséggondozás mellett szélesre tárja kapuit a társművészetek jeles képviselői előtt is. A hétfő esti tárlat nyitányaként csodálatos ének-zenei élményben volt részük azoknak, akik ellátogattak a rendezvényre.

Farkas Pál

Farkas Pál, az intézmény igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy havonta újabb és újabb kiállítással ismerkedhetnek a művészetbarátok, amely mint fogalmazott „a mi lelkünket is építi, szépíti az épületet”. A művészetek egymást gazdagítják és ötvözik, amely ma sincs másképpen – mondta, majd felkonferálta az iskola egyik tehetséges növendéket, Szalkai Debórát, aki Massenet: Thais Meditatione címú művet hegedűn szólalta meg. A vastapssal fogadott produkcióban a „kis hegedűművészt” Bergl Noémi kísérte zongorán, felkészítő tanára Dobai Szabolcs.

Bergl Noémi és Szalkai Debóra

Ezt követően egy Dunakeszin élő mexikói művész lépett a pódiumra, aki az európai nagy operaházak színpadán szeretné meghódítani kivételes hangjával a műfaj rajongóit. Manuel Betancourt Verdi és Rossini egy-egy áriájával kápráztatta el a hallgatóságot, amely óriási ovációval fejezte ki tetszését. A kivételes élményt nyújtó előadásban a szép karrier előtt álló művészt Berl Noémi kísérte zongorán.

Manuel Betancourt

A zene, az ének varázslatos világa és a természet szépsége, a fotóművészet vizuális világa között kedves gondolatok segítségével „épített hidat” Peti Sándor fotóművész, a DunArt Képzőművészeti Egyesület elnöke, aki örömmel mutatta be Molnár-Jancsik Beáta és a dr. Molnár György művészetét, a fotóművész házaspár alkotói ars poeticáját.

(Vetési)

Fotó: KesziPress

 …

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Peti Sándor megnyitó beszédét:

„Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit!

Elsősorban a mai megnyitó által ünnepelt kiállítókat Molnár Jancsik Beátát és dr. Molnár Györgyöt, a kiállításnak otthont teremtő intézmény házigazdáját Farkas Pál igazgató urat és mindenkit, aki jelenlétével megtiszteli a kiállítókat.

Dr. Molnár György, Jancsik-Molnár Beáta, Peti Sándor

Nagy örömömre szolgál, és egyben megtiszteltetés számomra, hogy két olyan alkotó kiállítását nyithatom meg, akik egyben a Dunakeszi DunArt Képzőművészeti Egyesület tagjai is. Molnár-Jancsik Beáta és dr. Molnár György szabadidőben hobbyból fényképeznek, akik ezzel a kiállítással azt is megmutatják, hogy ők, mint az életben az alkotásban is társak tudnak lenni, mondhatnám jóban-rosszban, tűzön-vízen, de akár most itt aktuálisan a kiállító falakon is. Hiszen ez a tárlat, mintegy tanúságtétele annak, hogy mind témában, mind pedig a képek hangulatában is van közöttük alkotói rokonság.

Nem véletlen, hiszen mind az alkotók, mind pedig a szervezők tudatos előkészületének eredménye a mai kiállítás.

Elismerésre méltó Dunakeszi iskolái részéről, hogy iskolagalériákkal teszik változatosabbá, mozgalmasabbá, a város művészeti életét. Egyúttal és helyzeti előnyük nem von le semmit annak értékéből, hogy ezzel tudatosan lehetőséget teremtenek arra is, hogy már fiatalkorban megismerjék a diákok is a környezetükben élő alkotókat, akikre érdemes odafigyelni.

Különleges helyzetben van a Farkas Ferenc Művészeti Iskola, hiszen egy itt rendezett kiállítás szinte a frontvonalban köti össze a művészeti ágak alkotóit és munkájukat. Közismert tény, hogy a zene, a tánc, a képzőművészet, a fotó milyen elemi erővel képes hatni kreativitásunkra. Egy felgyorsult ritmusra váltott techno világban felerősödik, sőt vitathatatlanul létszükségletté emelkednek az alkotás hangjegyei, amelyek szellemiségünkre, érzelmi életünkre nélkülözhetetlenül kiegyensúlyozó hatással bírnak.

A fotózásnak több műfaja van. Így: portré, természetfotó, tájkép, eseményfotó, csendélet, tárgyfotó, tudományos, illusztrációs, képzőművészeti. Természetesen stílus, vagy technika szerint másképpen is csoportosíthatók, de jelen esetben Molnár-Jancsik Beáta és dr. Molnár György képeit, illetve, amit ők maguk képviselnek a fenti értelmezés szerint meghatározható. Eszerint egyértelmű, hogy a természetfotózás, a tájkép áll legközelebb hozzájuk, illetve a természetfotózás bizonyos területeit szívesebben részesítik előnybe más alapterületekkel szemben. A tájkép, az állatfotók, állatportrék, növények, fák, virágok, normál illetve makro fotói mind-mind megtalálhatóak képeik között.

Jelen kiállítók, alkotók az általuk természetben látott és átélt pillanatok hangulatát vetítették ki, számunkra is láthatóvá téve papír formában, vagy másképpen, – a kiállító hely szellemiségét is kifejezve-, ha úgy tetszik stílusosabban fogalmazva, a természet aktuális hangjegyeit, szólamait láthatjuk most itt a falakon. Végigtekintve a képeket egyértelmű az aktualitása, párhuzama a természet jelen évszakával.

Nagy tisztelője vagyok a természetfotográfiának, a természet pillanatainak megörökítőinek. Hihetetlen kitartás, szorgalom, tudás, gyakorlás és bizony számos kudarc eredménye egy-egy jó fotó. Ez nem egy kényelmes műfaj, a sikerért, egy jó képért menni-menni-menni kell. Cipelni a felszerelést, állni és bírni kell a napfény, az eső, a hó, a hideg, a meleg, akár szélsőséges hatásait is, egy jó fotó reményében. De még ez sem elég. Szükség van egy jó társra, egy jó közösségre, mert a tőlük kapott vélemény, ösztönző hatással bír az egyéni fejlődésre.

Ilyen értelemben szerencsés helyzetben van Gyuri és Bea. Bocsánat és engedtessék meg, hogy most egy megörökítendő pillanatra bensőségesebben említsem őket, (mint azt már tettem egy utalással a bevezetőben is) hiszen ők egymás számára elsősorban házastársak. Ez különleges helyzetet teremt számukra fotóstársakként is. Hiszen így, akarva-akaratlan is jelen vannak, jelen lehetnek egymás alkotói énjükben, tudatukban, ami lehetővé teszi számukra az állandó külső kontrollt, ami hozzájárul ahhoz, hogy ha szükséges korrigálni, javítani tudjanak stílusukon, eredményeiken, képeik technikáján, ezzel biztosítva a folyamatos fejlődést, ami természetesen minden alkotó számára egy ideális, szükségszerű helyzet lenne.

Alkotói életüknek a Dunakeszi DunArt Képzőművészeti Egyesület is része. Dr. Molnár György 2014, Molnár-Jancsik Beáta 2015 óta vesz részt ennek a művészeti alkotó műhelynek, közösségnek a munkájában. Mindketten rendszeres kiállítói a DunArt által szervezett közös kiállításoknak. Így a Tavaszi Nyitánynak, az Őszi Tárlatnak, a galéria évenként frissülő állandó kiállításának, de a Dunakeszi Feszten a Múzeumok éjszakáján is találkozhattunk képeikkel. Több éve már a VOKE József Attila művelődési központ által szervezett rendszeres nyári tárlatának is résztvevői.

De kiállítókként már láthattuk őket, a városi könyvtárban, helyi óvodában, iskolagalériában, így egyre jobban bekapcsolódtak a város művészeti életébe. A helyi média is beszámolt ezekről az eseményekről, így azt gondolom nem teljesen ismeretlen természetfotográfusi tevékenységük.

Jelen kiállítás anyaga tematikus, hiszen a minket körülvevő természet téli évszakához köthető. Igen figyelemre méltó Molnár Jancsik Beáta azon képe, amelyen a téli nap lemenő sárga és vörös színei visszatükröződnek, megcsillannak a fagyos Duna jegén, jégdarabkáin. Tudjuk, hogy ebben az időszakban hiába a nap fénye, – ereje csekély, de a színek mégis ellensúlyozni tudják a jeges természet hideg érzetét. De kiemelném a Császári tó felvételét is, melynek a kissé barnított színeltolása fokozza a kép festői hatását, az élességgel való játék, pedig oly sejtelmessé varázsolja a képet, ami különös, szinte csak körbeírható összetett érzelmeket vált ki a befogadóból.

Molnár György képein a fókuszpont gyakran olyan közeli, amely az emberi szem, az emberi léptéknek nem a megszokott látványát eredményezi. Ezeken a képeken a látvány olyan szögbe, olyan perspektívába helyezett, ami által a környezetünk újrafogalmazódik. Hiszen a megszokottól eltérő látvány agyunk értelmező képességét munkára ösztönzi. Molnár György gyakran kísérletezik a leképezés arányának megváltoztatásával, felnagyításával így részleteiben jobban láthatóvá válik a mi léptékünk szerinti mikrovilág. Ezt a leképezési arányt megváltoztató felnagyítási technikát nevezi a szakma makro fotónak, makro fotózásnak. Így gyakran olyan világ tárul elénk, amely újszerű agyunknak, ezért absztrakcióként értelmezzük a látványt. A „Hullám” című képe nagyszerű példa erre. Hiszen az első pillanatban nem feltétlenül körvonalazódik számunkra, hogy mit is történik. De ha átadjuk magunkat az élménynek, engedjük hatni ránk a látványt, a hangulatot, akkor egyszer csak mozgásba lendül minden és szinte látjuk ringatózni a hullámok hátán az eltört szalmaszálat.

De mi szükségünk van erre? – kérdezhetik sokan

Ezért mindenkinek ajánlom mindkét alkotó képeinek megtekintése közben, hogy engedjük hatni magunkra a látványt, a hangulatot, a közös szellemiséget. Próbáljuk meg kizárni tudatunkból a mit, miért, hogyan és hol kérdéseket. A képek, e kérdések megválaszolása nélkül is képesek hatni érzékeinkre, érzelmeinkre, tudatunkra. Csodálatos dolog egy őszinte világba átosonni, akklimatizálódni.

Bár képeiken közvetlen nem jelenik meg az ember. Mégis ott vagyunk, érezzük a jelenlétünket, egy-egy ember alkotta tárgy által, vagy a nézőpont váltakoztatásával. A természet olyan részleteit mutatják meg, ahol mi magunk is járhattunk, amit mi magunk is láthattunk, segítenek emlékeinkből felidézni, azokat a pillanatokat, amelyeket mi magunk – nem tettünk ilyen formában láthatóvá mások számára. Azonban ezeket a csodákat, ők összegyűjtve most egy albumba helyezik, hiszen ezt a kiállítást nevezhetjük szimbolikusan egy olyan albumnak is, amelyet kinyitva, a képek látványa a természet hangjaival, dallamaival, lírikus gondolatainkkal harmonikusan ötvöződnek, így téve egésszé számunkra a minket körülvevő természet újbóli felfedezését, amelynek elkerülhetetlenül részesei vagyunk, ahová a nyugalmat kereső ember mindig is vágyik.

Remélem és bízom abban, hogy már nem hosszú az az, ami ahhoz vezet, hogy a természetre egy nagy közös szemmel tekintsen az emberiség. Köszönöm a kiállítóknak, hogy segítik ezt az utat megépíteni és lerövidíteni, de amíg ebből a munkából csak egy ember is kimarad, addig szükség lesz ”A természet a mi szemünkkel” címet viselő kiállításra, amit itt most 2017 februárjában a Dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskola jóvoltából az alkotók dr. Molnár György és mindenben társaként Molnár-Jancsik Beáta átadott nekünk.

Önöknek pedig köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 Dunakeszi, 2017. február 20. Peti Sándor

forrás: www.dunakanyarregio.hu