Köztes idő – Osgyányi Ranvig Róza festőművész kiállítása a fóti Vörösmarty Művelődési Házban

Minden kiállítás-megnyitónak sajátos hangulata van. A közös mindegyikükben az, hogy összetartozás élményt hoznak létre, lehetnek bár egymás számára ismeretlenek a programon részt vevők, mint most, Osgyányi Ranvig Róza Köztes idő címűfóti tárlatmegnyitóján. Budapestiek, fótiak, dunakesziek jöttek el, s váltak az est végére egymást felfedező ismerősökké.

A kiállítás felfokozott érzelmeket váltott ki a jelenlévőkből, de a rendezés során a galériába bekukkantókból is. Meghökkentő, az azonosságot leszűkítve értelmező témaválasztás sokkszerűen érte a terembe lépő és körbetekintő látogatókat. A kiállított festmények mindegyikén romos épületek, épületmaradványokból kilógó huzalok, csonka vezetékek, feldúlt tájak, markológépek, teherautók, robusztus dömperek, kőtömbök, homokhegyek látványa simul vagy robban be a képtérbe. Építési területeken folyik a munka.

A többségében nagyméretű képek színei derűsek, változatosak, életkedvet és életerőt sugároznak. Az elnagyolt ecsetkezeléssel, az aprólékos részletezést nélkülözve kialakított felületek dinamizmusa magával ragad. Nem maradunk közömbösek és nem hangol le a zűrzavaros átmenetiség, a romok, a pusztítás/építés látványa. Többségében ismert épületek bontásának, budapesti helyszínek nagyszabású átrendeződésének fázisait jelenítik meg a vásznak. A Széll Kálmán térnek és a térről kivezető alagútnak, a belvárosi Dorottya-palota felújításának, a nagy múltú Váci utcai Fontana áruház lebontásának, a Szervita tér átalakításának, a Diószegi úti munkálatoknak a „köztes idő”-ben nyújtott látványát őrzik Osgyányi Ranvig Róza olajfestményei.

Kérdések sora jut eszünkbe, melyek megválaszolásában látni és érteni segít Kákonyi Lucia írónő, a Szófa, a kortárs magyar irodalmatnépszerűsítő internetes irodalmi portál szerzője. Tárlatvezetéssé gazdagodott kiállítás-megnyitója értelmezi, nevén nevezi a tudatalattinkban született, ösztönös megérzéseinket. Osgyányi Ranvig Róza a volt és a lesz keretébe foglalt köztes idő történéseinek áradó energiáját, a teremtő erőt ragadja meg, varázsolja felszabadító hatású látvánnyá. Az anyagot legyőző robusztus munkagépek férfierejét megszelídítik a derített színekből, eleven, friss színkontrasztokból áradó női energiák, és létrejön a vibráló harmónia. A fiatal festőművésznő alkotásainak témaválasztása felszínre hozza a férfi és női festészet létezését valló és cáfoló nézetek ellentétét. A Művésznőnek a kérdésre a műveivel adott válasza határozott és tagadó.

A nő és a férfi különbözősége viszont tény, amit a költő lírai elemzése is igazol. Weöres Sándor: A nő és a férfi című versét az évődő feleselés játékos könnyedségével adta elő a megnyitón Lengyel Anna és Lengyel András – mint mindig -, ismét elnyerve a közönség zajos tetszését. A Trio Brillo kamarazenekar három virtuóza, Juhász Terézia, Bergl Noémi, Dobai Szabolcs saját hangszerelésben játszotta Joplin: Ragtime-ját és Kalmár Pál: Orgonavirág című dalát, az utóbbival köszöntve a Művésznőt, a közreműködő és valamennyi jelenlévő hölgyet a közelgő nőnap alkalmából.

Az ünnepélyes megnyitót lezáró muzsika, Piazzolla: Tavasz című műve megelőlegezte a várva várt kedves évszak testet-lelket felpezsdítő boldogság hangulatát. Az est jókedvű beszélgetéssel, ismerkedéssel, fényképezkedéssel, hasznos információk kicserélésével (https://www.szofa.eu/iras/osgyanyi-roza-koztes-ido)a látottak és hallottak elismerő kiértékelésével folytatódott a fogadás terített asztala körül.

Harangozó Katalin, a kiállítás rendezője

Fotó: Enyedi Lajos